Bármerre járunk

A délelőtt, és a délután egy részét Tarifán töltöttük, ami Spanyolország és egész Nyugat-Európa legdélibb városa. Az állandóan szeles város egyszerre fekszik a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partján. Mielőtt megérkeztünk volna, az ide vezető hegyi út egyik magaslati pontján, a Mirador del Estrecho-n megálltunk, jól megnéztük magunknak a tengert, és a távoli Marokkói hegyeket. Csak harminc kilométer választja el Tarifát Afrikától.

A városba megérkezve parkolóhelyet kerestünk és találtunk, majd kifeküdtünk a tengerpartra, és én szundikáltam egy kicsit. Később próbáltunk körülnézni, de a látnivalók nagy része felújítás alatt áll, vagy egyszerűen csak le van zárva. Végül továbbálltunk Jerez de la Frontera felé, ami a mai úticélunk volt. A város Cádiztól északra, Sevilla felé van. Itt a fő látnivalók a bodegák, a sherry főző üzemek, ahol a múzeumok mellett kóstolni is lehet a borpárlatokat, egyik-másik hely étteremként is működik. A látogatást jó előre le kell szervezni, mert óriási az érdeklődés a bodegák iránt.

Szállásunk a város egyik főútján van, egy teljesen átlagos lakóházban. Vendéglátónk nem volt sehol, a kaputelefonra nem reagált senki. Anita felhívta a mobilján, és gyorsan kiderült, hogy ő bizony a spanyolon kívül nem beszél semmilyen nyelven. Azt mondta mindjárt jön a kulccsal, csak öt perc, amiből nagyjából húsz lett. Többször előfordult már a nyaralás alatt, hogy Anita spanyol tudása megkönnyítette a dolgunkat, vagy kihúzott a bajból. Most az utóbbi történt, nem tudom hogyan boldogultunk volna itt spanyol nyelvtudás nélkül. Végül megjött, elhadart ezt-azt, utána segített leparkolni az autót egy közeli mélygarázsban, és eltűnt.

Egyébként nagyon érdekes, hogy mennyire könnyen vesznek dolgokat a spanyolok. A vezetést már írtam korábban, és bár még mindig nem tudtuk teljesen megszokni, hogy nagyon gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják a szabályokat, azért elfogadtuk és számítunk már rá. Azon viszont továbbra is fenn vagyunk akadva, hogy a vendéglátásban, idegenforgalomban hogyan tudnak olyanok dolgozni, akik nem beszélnek semmilyen idegen nyelvet. Madrid egyik főterén, a Plaza de Mayor-on, ahol évente ki tudja hány tízezer-százezer külföldi fordul meg, az egyik kávézóban egy szót sem beszél angolul a személyzet. Nem választékos, szép kiejtésű beszédre gondolok, hanem alapszavakra. Persze nem általános dolog, de sok helyen, frekventált helyeken előfordul. És egyáltalán nem élik meg problémaként, ez a legnagyszerűbb az egészben. Ahogy a közlekedésben, vagy a szolgáltató szektorban, sehol nem törik össze magukat (na jó, a közlekedésben azért valószínűleg gyakran), hihetetlen nyugodtak, nem kapkodnak, nem stresszelnek semmin. Ha egy autós nem ad elsőbbséget, és ezért integetni kezdek neki, az arcára van írva, hogy nem érti a problémát. Lett baleset? Nem. Hát akkor? Szóval van mit tanulni tőlük azt hiszem.

Jerez egyébként kedves város, mivel ez a sokadik hely ahol megfordultunk Andalúziában, már gyakran előre tudjuk, hogy mi vár ránk, a látnivalók egy része hasonló errefelé. Nagyon várom viszont az utolsó két várost, holnap Sevilla, holnapután Cordoba következik.