Bármerre járunk

Hajnali ötkor keltünk, hogy időben kiérjünk a pályaudvarra. A vonatunk 7:20-kor indult, a napfelkeltét már a 280-nal száguldó gyorsvonatról néztük. Mai úticélunk a Madridtól több, mint négyszáz kilométerre lévő Granada volt. A domborzati viszonyok kicsit eltérnek a Barcelona - Madrid vonaltól, ezért a vonat "csak" 250-280 közötti tempóban haladt. Több helyen megálltunk, köztük Cordobában, ahova majd egy hét múlva jövünk vissza.

Granada a legtovább fennmaradt mór város, a spanyolok utolsóként, 1492-ben hódították meg. A hétszáz évig fennálló iszlám uralom fantasztikus műemlékeket hagyott a városra, ezek közül is kiemelkedik az Alhambra, a város egyik dombjára épült csodapalota! Ha egy dolgot kellene megneveznem, amit Spanyolországban látni akartam, az biztosan az Alhambra lenne.

Pontosan 10:39-kor, a menetrend kiírása szerint érkeztünk meg Granadába. A vasútállomásnál lévő taxi droszt előtt hosszú sor állt, mi is beálltunk, mert a granadai tömegközlekedésről csak rosszakat olvastam korábban. A hosszú sor ellenére hamar sorra kerültünk, a taxi gyorsan haladt a városban, amelynek újabb része egészen modern, egyáltalán nem ilyennek képzeltem Granadát. Aztán a várost ketté vágó főút másik oldalán már érezhető volt a középkort idéző történelmi hangulat. Granada három dombra épült, mi az egyik felé, az Albaícin irányába tartottunk, a Montes Claros apartman felé. A városrész határában rendőrök állták el az utat és jelezték, hogy nem lehet behajtani Albaícinba, amit sofőrünk méltatlankodva vett tudomásul (nem derült ki miért volt lezárva az út). Először megpróbált egyezkedni a rendőrrel, aki furcsamód egy szót sem szólt, pedig a taxis nagyon mondta a magáét. A rendőr csak rendületlenül mutogatott a merőleges utca irányába, és nem válaszolt az ingerült sorfőrnek. A taxis aztán közölte velünk, hogy innen nem tud tovább vinni, leszünk szívesek kiszállni. Frankó, akkor mehetünk tovább gyalog. Szerencsére nem voltunk nagyon messze, de azért a két nagy bőröndöt a macskakövön felfelé húzni több száz méteren át nem annyira mókás dolog. Végül megtaláltuk a szállást, a fogadtatás mindenért kárpótolt. A hegyoldalba épült apartman három szintes, minden szinten van egy terasz, a középsőn egy medence is. Ami különlegessé teszi, az a szuper kilátás az Alhambrára, aminél szebb látvány csak a San Nicolas kilátópontról nyílik a palotára. A házigazda nagyon kedves, minden szükséges információval ellátott és még egy welcome csomagot is kaptunk, mindenféle házi finomsággal.

Mivel időre kellett mennünk az Alhambrához, ezért gyorsan összecuccoltunk és elindultunk gyalog, le a dombról, a Darro-folyó partjára (ami inkább egy patak), hogy a túloldalon felkapaszkodjunk a másik dombra és eljussunk a palota főbejáratáig. A bejáratnál aztán szembesültünk a hatalmas turista áradattal, amitől kicsit tartottam, de ez sajnos hozzátartozik az ilyen látnivalókhoz. Tömegek álltak a kapunál, sokan nem készültek előre váltott jeggyel, őket be sem engedték, mára elfogyott minden jegy a palotába.

Az Alhambrát a tizenharmadik században építtette a két évszázadig itt uralkodó Naszrid dinasztia első uralkodója, miután a mórokat kiűzték Cordóbából, és Granada maradt az utolsó iszlám királyság az Ibér-félszigeten. Az állandó keresztény fenyegetés miatt a palota mellett egy erődítmény is épült a domb másik végébe, az Alcazaba. A Naszrid palota (vagy Naszridák palotái) valójában nem egységes épület, a több különálló részből áll, ami különlegessé teszi, az a művészi dekoráció és a nagyon aprólékos díszítések, ami a korszak iszlám építészetére jellemző volt, és itt, a nyugati-iszlám területen lett tökélyre fejlesztve. A kőbe faragott minták, szövegek, a kertek és az ott látható szökőkutak mind tökéletes művészi munkák. Fantasztikus hangulatú hely, órákig el lehet nézegetni a termeket, folyosókat és udvarokat.

A Naszrid palota mellett a másik stílusában hasonló egység az Alhambrán belül a Generalife, ami a mór uralkodók nyári rezidenciája volt. Ezt a domb egy magasabb pontján építették fel, jóval szerényebb építmény, ahol inkább a kertek kaptak nagyobb hangsúlyt. A komplexumnak van még egy blokkja, ez a tizenhatodik században épült Károly palota, ami az eredeti Alhambra mellé épült. Reneszánsz stílusú épület kicsit megbontja az egységet, de ma már ez is szerves része az egésznek, és így a Károly palota, az Alcazaba és a Naszrid palota együtt teszik ki az Alhambrát, ami 1984 óta világörökség része. Fantaszikus hely, legalább négy órát töltöttünk el itt, és sokkal többet is lehetett volna, de nekünk csak egy napunk volt az egész városra, az Alhambra pedig csak egy látnivaló (bár a legfontosabb) a városban.

Nem látszik viszont, hogy nagyon sokat tennének az állagmegóvás területén a spanyolok, sok helyen elég rossz állapotban van az épület, ahol javításokat látni, az kókány munkának tűnik. Rengeteg pénz befolyik a turizmusból, nem világos miért nem költenek többet az épületekre.

Az Alhambra után még lementünk megnézni a városközpontban lévő katedrálist, ami Spanyolország és egész Európa egyik legnagyobb katedrálisa. Hatalmas belül is, és olyan díszes, amilyet még soha életemben nem láttam. A kriptában a Katolikus királyok, Izabella és Ferdinánd síremléke látható (ők egységesítették Spanyolországot és űzték ki a mórokat), nagyon sokan vártak a bejutásra, ezért sajnos ki kellett hagynunk.

Este fantasztikus vacsorát rittyentettünk magunknak, bevásároltunk egy szupermarketben és készítettünk egy saját tapas válogatást, teraszunkról pedig a kivilágított Alhambrában gyönyörködtünk! Kivételes nap volt!