Délelőtt a Hyde parkban kezdtünk, ami csak tizenöt perc sétára van a szállásunktól. Itt elsőként megnéztük az első világháborús ANZAC emlékművet. Feltűnt már korábban, hogy milyen sok első világháborús emlékmű van Ausztráliában. Ezek mind a Gallipolinál szolgált közös új-zélandi-ausztrál hadtestnek állítanak emléket, és itt a Hyde Parkban lévő az egyik legnagyobb ilyen emlékhely az országban. Gyönyörű art deco stílusú építmény. Ennél csak egy nagyobb van, a Melbourne-i Shrine of Remembrance emlékmű.
A csodaszép, gótikus stílusban épült St. Mary katedrálissal folytattuk aztán, ami a park északi részén van.
Később felmentünk a Hyde Park közelében lévő Sydney Tower Eye 305 méter magas épületébe, hogy felülről is lássuk Sydney-t. Csodás a panoráma minden irányban, a várost szétszabdaló kis öblök látképe, a Harbour-bridge és a másik nagy átkelő, az ANZAC bridge ferdekábeles szerkezete is megfigyelhető a kilátóból, a vastag üvegfalak mögül. Kivételes adottságú város Sydney, nem hiszem, hogy sok ehhez fogható hely létezik a világon.
A botanikus kert felé vezető Macquarie street-en ezután megnéztük a régi közkórház és könyvtár épületeit. Körbejártuk a Royal Botanic Garden-t is, ami egy csodás, rendezett közpark az opera szomszédságában. Rengeteg a kiránduló, sportoló, piknikező ember a környéken. A parkból lenyűgöző panoráma nyílik az operaházra és a hídra. A parti sétányon végighaladva elértük az operaházat, aztán kikötőből átkompoztunk az öböl túlpartjára, ahonnan gyalog visszasétáltunk a város legszebb hídján át a központi negyedbe.
Sydney talán legfontosabb jelképe a Harbour Bridge, ami az északi városrészt köti össze a központi üzleti negyeddel. Acélból készült ívhíd, nagyjából 1.2 kilométer a hossza, a pillérek közötti távolság több, mint ötszáz méter. 134 méteres magassága lehetővé teszi, hogy a nagyobb óceánjáró hajók is átférjenek alatta. Már az első világháború előtt elkészültek a tervei (alapvetően a New Yorki Hell Gate Bridge inspirálta John Bradfield tervezőt), de csak 1928-ban kezdték meg az építését, végül 1932-ben adták át. Majdnem 50 méter széles, így hat forgalmi sáv, négy vasútvonal, kerékpársáv és gyalogos út is elfér rajta. A CBD (üzleti negyed) felőli hídfőnél, a pilonokba fel is lehet menni, ahonnan csodás kilátás nyílik az öbölre. A híd ívszerkezetére fel is lehet mászni, ha megfelelőek az időjárási körülmények. Az útpályát tartó acélszerkezet szerelőútján alakítottak ki egy biztonságos sávot, ahova egy előre lekötött kirándulás keretében, speciális ruházatban és kötéllel kibiztosítva, egy túravezető társaságában lehet felmászni. Az idegenvezető természetesen elmesél számos érdekes tudnivalót az építményről és a városról.
Visszatérve a városközponti felőli oldalra, a Rocks negyedben kávéztunk egyet, megnéztük a város legrégebbi épületeit, majd újra a belváros felé vettük az irányt.
Vacsora után ismét kimentünk a botanikus kertbe a kivilágított operát és hidat megcsodálni. Fantasztikus város, igazi metropolisz, de nem úgy ahogy New York, annál sokkal zöldebb és barátságosabb. Kivételes hely. Holnap a város környékén lévő fontos nevezetességet, a Kék-hegységet keressük fel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
