A keleti-part Ausztrália legsűrűbben lakott vidéke, itt találhatók a legnagyobb városok, itt a legjobb klíma, itt vannak a mezőgazdaság szempontjából is leginkább használható területek. Ennek oka a Nagy-vízválasztó hegység, ami felfogja a csapadékot és a hegység keleti oldalát, illetve a partig tartó vidéket teszi termékennyé. Ahogy repültünk az ország középső része felől a tenger felé, jól lehetett látni hogyan változik át a táj, a vörösből hogyan lesz minden zöld.
Cairns valahol a mérsékelt-óceáni és a durva trópusi éghajlat között van, szubtrópusinak mondják. Annyira nem párás és esős mint Darwin monszun idején, de lényegesen melegebb télen is, mint mondjuk Sydney. Nem túl nagy város, nyaralóhely hangulata van. Az emberek pokrócokon üldögéknek a parkokban, sütögetnek az ingyenes grillező helyeken, amiket az önkormányzat rakott ki (elektromos sütőlapok, pult az étel előkészítéshez, padok és asztalok az étkezéshez, csap a mosogatáshoz), sportolnak, vagy a város partmenti sétányán lévő hatalmas medencében strandolnak (ami szintén teljesen ingyenes). Régebben cukornád termesztéssel foglalkoztak erre nagyon sokan, ma már inkább a turizmus a gazdaság fő motorja. Északra a Daintree esőerdő, keletebbre pedig a Nagy-korallzátony csábítja a turistákat, mi is ezek miatt jöttünk ide.
Az érkezés utáni napon felmentünk a közeli Kuranda nevű települést megnézni. Kuranda egy kis falu Cairns felett a hegyekben, amit eredetileg az őslakosok alapítottak. A 19. század végén az európai telepesek vasutat építettek Cairns felől, hogy a környékbeli bányászat számára biztosítható legyen az utánpótlás. Már a 20. század elején turisztikai látványosság vált a faluból, a hatvanas években hippik népesítették be, ma pedig az egyik első számú idegenforgalmi célpont Cairns környékén. Aranyos nosztalgiavonat visz fel a hegyre, nagyjából másfél óra alatt. Közben megáll egy kilátónál, ahonnan a Baron-vízesésre nyílik kilátás. Fent a faluban rengeteg szuvenír üzlet, aboriginál művészeti galéria, és néhány vadvilágot bemutató park van. Megnéztük a Koala park és Pillangó-menedék nevű helyeket.
Az egész napos kirándulás után a Skyrail nevű libegővel ereszkedtünk le a hegyről. Szuper élmény volt, az esőerdő fái felett néztük a tájat és hallgattuk az erdőből felszűrődő különös állathangokat. Két megállóval nagyjából egy óra volt az út visszafelé. Útközben egyszer megállt a felvonó és néhány percig csendben himbálózott a szélben a kis kabinunk, ami a frászt hozta szegény Anitára. Rövidesen aztán tovább haladtunk, és késő délután haza is értünk, a transzferbusz vissza vitt a szállásunkhoz.
Este bementünk a városba, felkerestük az éjszakai piacot, ahol remek ázsiai büféket találtunk. Ezek általában önkiszolgáló helyek, négyféle dobozméret közül lehet választani, mindegyik méretnek van egy ára, és rogyásig lehet rakni bármilyen étellel. A választék elég széles, kb harminc féle hús, hal, tengeri herkentyű és különféle köretek vannak. Én rizstésztát, rántottát, tintahalat, csirkét, brokkolit és tavaszi tekercset tuszkoltam a dobozba. Mindenből egy keveset, igazi gasztro ínyenc módjára.
Holnap újra autóba ülünk és megyünk észak felé, a Daintree esőerdőbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
