Bármerre járunk

A dél-kelet Spanyolországot sújtó hatalmas esőzés elérte Andalúziát is, nagy vihar volt az éjjel Almeríában. Reggel kezdett felszakadni a felhőzet, néhány cseppet leszámítva nem esett az eső délelőtt. A szállodában kaptunk reggelit, bár kétszer is elment az áram és jó tíz percre tök sötétben ültünk, azért elégedettek voltunk a vendéglátással. A városból kikeveredni nem annyira egyszerű és ahogy eddig tapasztaltuk a spanyol városokban vezetni úgy általában idegtépő. Az autópálya viszont rendben van, jó minőségű az út, és egyelőre sikerült elkerülnünk a fizetős szakaszokat.

Délelőtt 11 körül megálltunk Nerja városában, ami nagyjából félúton van Almería és Málaga között a tengerparton. Híres cseppkőbarlangjairól és a parti sétányon van egy Európa balkon nevű kilátópontja, amit szintén említenek az útikönyvek. A várost egyébként nagyrészt külföldi (főleg brit) nyugdíjasok lakják a nyári szezonban, a szállodák és éttermek teraszain idősebb párokat és csoportokat láttunk üldögélni.

Nem volt sok időnk, ezért tovább mentünk Málaga felé, a mai szállásunk a belváros közelében van. Tulajdonképpen egy magánlakás, egy Antonió nevű pasas adta át a kulcsokat, gyorsan elmagyarázott minden tudnivalót, aztán lelépett. Tíz perc múlva azért összefutottam vele a lépcsőházban, ahol éppen a falat radírozta, valakik összekarcolhatták a bőröndjeikkel, gyorsan tisztáztam vele, hogy biztosan nem én voltam.

Lepakoltunk és felkészültünk a mai nap legfontosabb eseményére, az El Chorro kanyon túrára, amit El Caminito del Rey-nek, vagyis a Király ösvényének neveznek. Málagától nagyjából ötven kilométerre északra, a hegyekben található a helyszín, ahova pontosan délután háromkor kellett megérkeznünk. Útközben úgy látszott, hogy az eső biztosan elkerül minket, a bejáratnál viszont a hegycsúcsok felett óriási fellegek gyülekeztek. Folyamatosan dörgött az ég, komolyan aggódtunk a kirándulás miatt, ugyanis a szervezők simán lemondhatják az egészet, ha rosszra fordul az időjárás, mert ilyen esetben veszélyes végigmenni az úton. Szerencsénk volt, mert bár többé-kevésbé felhős maradt az ég, a vihar elkerült minket.

A Caminito del Rey a múlt század elején épült vízerőmű két végpontja között kiépült szervizút, ami nagyrészt a kanyon falán halad. Az erőmű megépítése nagy lépés volt Spanyolországnak, mert így végre képesek voltak éjjel-nappal elektromos áramot szolgáltatni a közeli Málagának, ami az első teljeskörűen villamosított város lett az országban. Az építkezés hosszú ideig tartott, a munkásoknak pedig szükségük volt a huszonnégy kilométeres kerülőútnál egy gyorsabb átkelési lehetőségre a két végpont között, ezért építették meg a folyó felett haladó utat. Ami hihetetlenné teszi az egész vállalkozást, hogy ezek a fickók nem rendelkeztek semmilyen építészeti képzettséggel, nem voltak mérnökök, mégis sikerült egy olyan utat építeniük, ami száz évig használható volt. XIII. Alfonz király, aki a modern Spanyolország jelképének tekintette az erőművet, 1921-ben eljött felavatni és akkor állítólag végigment rajta maga is, így kapta a ma ismert nevét az út. Mivel vezetett túrán vettünk részt, így megtudtuk, hogy természetesen a király sosem ment végig ezen az úton, csak kicsit lézengett itt-ott, készült róla néhány fotó, egy kis csónaktúrára is elvitték a környéken, aztán már ment is vissza a hotelba.

Nem királyoknak való az út, főleg az eredeti, ami ma már csak itt-ott látszik az új alatt. Egy méter széles betonlapok voltak ezek, száz méterrel a folyó szintje felett (az új út e fölé épült néhol csak 10-20 centivel, már fából). A régi utat egészen a 2000-es évek elejéig használták, amikor már annyira rossz állapotban volt, hogy a hatóság lezárta, mégis pár kalandvágyó hegymászó végigment rajta és a vége előtt nem sokkal mikor az egyik száz éves kábelt akarták használni a kanyon egyik faláról a másikra való átkeléshez, mindhárman lezuhantak. Ekkor döntötte el az Andalúz önkormányzat, hogy teljesen felújítják az utat és megnyitják a közönség előtt.

A teljes túra majdnem nyolc kilométer, ennek nagyjából a fele, az első és az utolsó negyed ami a kanyon falán halad. A köztes rész a folyóvölgyben kanyargó normál turista útvonal. A kanyonos részek egészen döbbenetesek, hihetelen érzés olyan magasan állni azokon a deszkákon, amik között látszik a félelmetes mélység. A vezetett túrák izgalmasak, a túravezető nagyon sok érdekes dolgot mesél geológiáról, a környék növény és állatvilágáról és persze a történelméről. Az út vége felé egy záró attrakció is van, a kanyon egyik oldaláról a másikra egy acél függőhídon kell átkelni, ami nagyon ijesztő egyrészt a nagy magasság miatt, másrészt az erős szél, és a híd rácsos aljzata miatt, ami láthatóvá teszi az alattunk lévő folyót. Innen még legalább húsz perc séta lefelé a parkolóig, ahonnan harminc percenként indul egy shuttle busz vissza a parkolóba. Összesen két és negyed óra volt a kirándulás, ezért elég későn végeztünk, fél kilenc is elmúlt mire visszaértünk Málagába. Remek nap volt!