Eredetileg csak a nyugati partot akartuk megnézni, de kiderült, hogy a repülőjegy vásárlás kedvezőbb, ha New Yorkba érkezünk. A program kis átrendezésével így belefért a nagy alma is. Ahhoz képest, hogy nem is akartunk ide jönni, most három napja csak New York-i látnivalókat elemezzük. Amit mindenképpen látni szeretnénk, az a Yellowstone Nemzeti Park, és San Francisco.
New Yorkból Salt Lake City-be repülünk, ahova éjszaka fogunk megérkezni. A következő napon felmegyünk a Yellowstone-ba, ahol lesz egy teljes napunk a nagy kört bejárni, majd megint vissza Utah fővárosába. Innen tovább repülünk San Franciscoba, ahol négy napot fogunk eltölteni. A nyugati úton lefelé, az óceán partján jutunk majd le Los Angelesbe, ahol egy napot időzünk mielőtt Las Vegas felé vesszük az irányt.
A környék sok nemzeti parkja közül végül a Grand Canyon-t választjuk, a következő két napba ezen kívül más sajnos nem fér bele. Innen vissza az Angyalok városába, majd irány haza. A színessel jelzett napokon autóval fogunk utazni, az Alamo honlapján találtunk kedvező áron bérelhető kocsit. Furcsa mód még hitelkártya adatokat sem kértek a foglaláshoz, remélem ezzel nem lesz probléma az autó átvételekor.
Nemzetközi jogosítványt még két éve váltottam ki, tele van az internet az okmányt (és a kiállító szerveket) gyalázó írásokkal. Röviden a lényeg: a silány minőségű, kapcsozott füzetre hasonlító dokumentum magyarul írodott (NEMZETKÖZI JOGOSÍTVÁNY), ráadásul a releváns részeit kézzel töltik ki. Új-Zélandon egyszer sem kérték tőlem, így nem tapasztaltam még a hatóságok döbbenetét az okmány átadásakor, ezért megelőlegezném a bizalmat a magyar hatóságoknak, elvégre 1968 óta van forgalomban ebben a formában. Anitának viszont még ki kell váltanunk, hátha kedvet kap a vezetéshez, vagy én unom meg a dolgot, mondjuk négyezer kilométer után.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.