Bár nem volt szempont, hogy tokióban időt töltsek, de végül mégis úgy alakult a program, hogy lett majdnem egy napom a Japán fővárosban hazafelé. Már beléptetés furcsán alakult, ugyanis a japán hatósági emberek nem hajlandóak tudomásul venni, ha az ember nem érti a nyelvüket. Előkerült egy angolul beszélő ember, aki elmondta a szokásos formaságokat. A helyzetem amúgy is bonyolult, mert nem is a Naritára kell visszajönnöm, hanem a kisebb reptérre, a Hanedára, ami a város másik végén van.
Őszintén szólva fogalmam sem volt hogyan találom meg a szállást, egyetlen térképet sem nyomtattam, és GPS-szel sem próbálkoztam. Az első városba tartó vonatra felszálltam és reménykedtem benne, hogy ez elvisz Shinjuku városrészbe, ahol a szállást foglaltam. Bár Tokióban valóban minden high-tech, mégis nagyon nehéz külföldiként boldogulni, ugyanis szinte semmi nincs angol nyelven kiírva és az emberek szinte egyáltalán nem beszélnek idegen nyelveket. A tömegközlekedés annyira nem durva, mint a tv műsorokban, nem láttam a metróperonoknál embereket bepasszírozó munkásokat, viszont minden metróállomáson madárcsicsergés szól a hangszórókból. Furcsa az is, hogy bár minden sarkon van egy cigaretta automata, az utcákon mégis TILOS DOHÁNYOZNI felirat van felfestve az aszfaltra.
Nagy nehezen végül megtaláltam a toronyházat ahol a szobát foglaltam. Pontosabban egy kapszulát egy harmincágyas hálóteremben, ugyanis ez egy kapszulahotel. Sok bizarr dolgot láttam már életemben, ezek a háromemeletes kutyaólak mindent felülmúlnak. A "dobozban" ágynemű, lámpa és egy konnektor van. A közös fürdőhelységben maximum tíz percet lehet eltölteni a zuhany alatt, utána magától leáll a víz. Elég fáradt voltam az ilyen körülményekhez, de gondoltam úgysem leszek sokat a szálláson, inkább elmentem felfedezni a közeli utcákat.
Shinjuku valamiféle szórakokztató negyede Tokiónak, sok mulatóval és étteremmel. Próbáltam betérni több étterembe is, de valahogy nem sikerült még elmutogatnom sem, hogy mit szeretnék, és ami igazán furcsa volt, hogy sehol, de sehol nem lehet bankkártyával fizetni, csak készpénzzel. Kénytelen voltam keresni egy ATM-et, amiből persze nagyon kevés van. Végül egy kis vendéglőben kaptam valami vacsorafélét, többet is mint szerettem volna, de tekintve, hogy a kommunikáció elég egyoldalú volt a személyzet és köztem, annak is örültem, hogy ételt látok (ami egyébként nagyon finom volt). Végül aztán késő este visszakeveredtem a hostelba, hullafáradtan bedőltem a dobozomba és reggelig békésen aludtam.
Másnap délelőtt nehézkesen kikeveredtem a Haneda reptérre, majd egy-két óra várakozás után felszállt a gép München felé. Sok dolog járt a fejemben az úton, amit viszont biztosan éreztem, hogy az itt eltöltött idő és az élmények, amikkel gazdagodtam meghatározóak voltak az életemben, és a jövőben szeretném még ezeket átélni más utazások kapcsán.
Hosszú és fárasztó utazás után végül este szerencsésen megérkeztem Budapestre.
2015. Január - Február.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
