Rotoruát magam mögött hagyva folytattam az utam az 1-es számú főúton dél felé. Útközben kereszteztem a Waikato folyót, ami Új-Zéland leghosszabb folyója. Mielőtt útja véget érne és belefolyna a Taupo-tóba, egy rövid szakaszon beszűkül, és így jön létre a Huka-vízesés. A tizenöt méter széles szorosban másodpercenként kétszázezer liter víz ömlik át. Fantasztikus hely. A közeli Taupo-tó pedig egy korábbi szupervulkán kalderájában jött létre, és az ország legnagyobb tava.
Tongariro-hágó az Északi-sziget legtöbb turistát vonzó látványossága. A Tongariro és a szomszédos Ruapehu és Ngauruhoe a három legnagyobb hegycsúcsok az Északi-szigeten, természetesen vulkanikus hegyekről van szó. A hegyekre több út vezet fel, a legnépszerűbb ezek közül a Tongariro-hágó túra, aminek évente sok ezer ember vág neki.
A Tongariro-hágó túra egy 17 kilométer hosszú, nagyjából 600 méteres szintkülönbséggel járó útvonal. Útközben láthatók az említett hegycsúcsok, a Vörös-kráter, a Déli-kráter, a szintén vulkáni Kék-tó és a gyönyörű Smaragd tavak.
A parkolótól nem messze lévő kempingben béreltem bungalót, itt fizettem be a túrára, ami tulajdonképpen csak a busztranszfert fedezte, nincs túravezetés az árban. A transzfer viszont azért hasznos, mert a 17 km-re lévő célban fel is vesznek, aztán visszavisznek a szállásunkra.
A könnyűnek egyáltalán nem nevezhető túrára hatalmas az érdeklődés, reggelente tömött buszok érkeznek a Mangetepopo parkolóba, nagyon sokan vágnak neki az útnak. A túra körülbelül 1100 méteren kezdődik, a legmagasabb pontja 1800 méter, mégis annyira nehezen járható, hogy csak jó kondiban lévőknek ajánlott.
Sokan gyerekkel érkeznek, ami számomra meglepő volt. Őszinten szólva nekem is elég megterhelő volt végig menni rajta, nem tudom ők hogy bírták. Sokan jöttek utcai, vagy sima futócipőben, ami megint érthetetlen, hisz mindenhol kiírják, elmondják, hogy csak túracipőben ajánlott végig menni az úton.
A kirándulás első másfél órája viszonylag egyszerű, majdnem sík terepen kell menetelni, sok helyen kiépített pallók könnyítik a gyaloglást. Korán neki kell indulni, ugyanis még jóval sötétedés előtt be kell érni a célba, hogy baleset esetén bőven legyen idő a mentésre. Az első nagyobb pihenő a Soda springs nevű állomás. Itt mosdók és ivóvíz várja a túrázókat, rá lehet készülni a következő komolyabb szakaszra. A Déli-krátert kell megmászni, ami elég embert próbáló feladat, nagyon meredek az út, a talaj sziklás, köves, nehéz járni rajta. Indulás előtt egy tábla figyelmeztet: ha nem vagyunk biztosak magunkban és az erőnkben, jobb ha most visszafordulunk, mert a neheze csak most jön. Itt még mindenki lelkes, senkit nem láttam visszafordulni.
A Tongariro-hegy egyebek mellett filmtörténei szempontból is jelentős, a Gyűrűk Ura film harmadik részének Mordori jeleneteit itt forgatták, sőt, ez a vulkán volt a filmben a Végzet hegye, ahol Frodó végül megszabadul az Egy Gyűrűtől (a mutatóujjával együtt).
Mivel a következő szakaszon nagyon lassan lehet haladni, ezért feltorlódik a társaság, ez elég bosszantó, de hál istennek nem tart sokáig. A Dél-krátertől a Vörös-kráterig tart a következő etap.
A Vörös-kráter és a Kék-tó közötti szakaszon láthatjuk a fantasztikus türkízzöld Smaragd-tavakat, amelyeknél szebb természeti képződményt még sosem láttam.
Ezen a szüke-barna, kopár hegyvidéki tájon teljesen valószerűtlen látvány a három zöld színű tó. Miután kicsodálkozta magát az ember, jön az igazi próbatétel: le kell ereszkedni a laza talajon, a hegyoldalban. Na, itt már láttam keservesen kínlódó embereket, egyrészt a fáradtság, másrészt a megfelelő ruházat hiánya miatt.
Innen megint egy hosszabb egyenes szakasz következik a Kék-tóig, útközben látható pár földrengést és egyéb vulkáni tevékenységet jelző sziréna és villogó berendezés, amelyek ha működésbe lépnek, akkor hátra arc és irány vissza, amerről jöttél.
Az út itt már a hegyről lefelé tart és közben csodás panoráma nyílik a Taupo-tóra. A közeli hegyeken a felcsapó gőzfelhők jelzik, hogy nagyon is aktív geotermikus terület ez, valóban indokolt az aktivitásjelző berendezések használata. A Ketetahi pihenő után már jóval lankásabb az út, végül már visszatér a növényzet is, és úgy nagyjából hat, hat és fél óra gyaloglás után befutunk a célba. Itt kicsit várni kell a lassabb kollégákra, majd miután hiánytalanul megvannak az utasok, a busz elindul a kemping felé. Ez kirándulás volt új-zélandi tartózkodásom eddigi csúcspontja.
Holnap indulok a főváros felé, kellemes autózásnak nézek elébe, az időjárás is kíválónak ígérkezik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
