Bármerre járunk

Spanyolországban ítéletídő van. Murcia tartományban már napok óta, Almería környékén pedig tegnap óta vannak olyan durva zivatarok, hogy több ezer embert telepítettek ki és halálos áldozatok is voltak. Éjjel hatalmas vihar volt Málagában. Sosem láttam még olyan vihart, hogy egyfolytában dörög az ég, és villámlik. Fél órán keresztül megállás nélkül villámlott. Reggel hűvös időre és szemerkélő esőre ébredtünk, aztán délelőtt szépen tisztulni kezdett az ég, de a vihar után nagyon fülledt maradt a levegő.

Kisétáltunk a tengerpartra, megnéztük a Malagueta strandot, ahol dél környékén már elég sok fürdőző volt. Ez a város is tele van angol turistákkal, sok kávézó teraszáról hallani angol beszédet. A kikötő végén megnéztük a világítótornyot (La Farole de Málaga), majd elindultunk Ronda felé, hogy bőven legyen időnk megnézni a várost. Málagában egyébként sok a látnivaló, itt is van Alcazaba, katedrális, van egy római kori színház rom. A belváros is nagyon szép, a szokásos kis szűk utcákkal, terekkel, piacokkal, itt több napot is el lehetne tölteni. Sajnos nem volt sok időnk rá, mert tegnap későn érkeztünk a Caminito miatt. A városból való kijutás itt is kihívás volt, a spanyolok egyszerűen érthetetlen módon közlekednek. Szokás mondani a mediterrán népekre, hogy őrült módon vezetnek, én inkább úgy látom, hogy a spanyolok többségének a közlekedési szabályok csak amolyan opcionálisan betartandó dolgok, ha éppen úgy van kedvük megállnak a piros lámpánál, ha nincs kedvük, akkor nem. A sávváltások és parkolási szokások is minimum furcsák. Szóval nagy nehezen kijutottunk és elindultunk észak-nyugat felé a hegyekbe, ahol Ronda városa található.

Valahol az interneten azt írták szellemesen, hogy Ronda, nevének magyar jelentésével ellentétben egyáltalán nem ronda, sőt a világ egyik legszebb városa, de Spanyolországon belül biztosan a legszebb. Nem túl sok spanyol városban jártam eddig, de Ronda valóban a legszebbek közé tartozik. Nemzetközi hírnevét annak is köszönheti, hogy Ernest Hemingway egyik európai törzshelye volt és más hírességek is szívesen tértek ide vissza. Szállásunk a város katedrálisának, és főterének közelében, egy kis utcában van, közvetlenül egy Bodega felett. Az ilyen városokba bejutni autóval nagyon nehéz feladat, parkolót találni még nehezebb. Háromszor tévedtünk el, míg végül megtaláltuk a helyes irányt, de nem csak mi, láthatóan minden turista nehezen boldogul a környéken. Végül megérkeztünk a templom mögötti utcába a szállásunkhoz, ahol ugyan senki nem várt minket, de e-mailben kaptunk instrukciókat a bejutáshoz. Kicsit túlbonyolították úgy érzem: előbb egy falon lévő kis dobozt kellett kinyitni egy számkombinációval, hogy hozzáférjünk a kapukulcshoz. Ezzel a kulccsal a főkapun kellett bejönni, ahol megismétlődött a kis falidoboz téma, de most már a lakáskulcsot szereztük meg, amivel végül sikerült bejutnunk a házba. Az emeleti manzárd hatalmas, a nappali felett egy kupola van, az erkélyajtók egy étterem kerthelységére nyílnak (hála istennek az étterem bezárt kora este).

Ronda legfontosabb látnivalója a Puente Nuevo, a város két részét összekötő híd, ami a Guadalevín folyó felett több mint száz méterrel ível át. Fantasztikus kőhíd, a hidat tartó pillérben több helység van, ezeket a történelem során használták mindenféle gonosz célokra (például börtön és kínzóhelység is volt), a polgárháború során állítólag mindkét fél lökdösött le innen embereket a szakadékba. A tizennyolcadik században épült, ezen kívül még két híd van a városban, az Arab-híd és a Római-híd. A Puente Nuevo-t több pontról megnéztük, majd a lentebb lévő Arab fürdőt akartuk felkeresni, de délután háromkor bezárt, lemaradtunk róla. Így a következő megálló a Casa del Rey Moro, ami a Naszrid időkben épült középkori épület, alatta egy lejárat a folyóhoz, vízlelőhely, vagy „vízbánya”, amit a város ostromának idején vízellátásra használtak, keresztény rabszolgákkal hozatták fel a vizet. Lementünk megnézni az alját, Anita 190 lépcsőt számolt lefelé. A lépcsősor elég veszélyes, sok helyen csöpög a víz a mennyezetről, ezért vízesek, sárosak a lépcsők. Lent egy széles pallón lehet közlekedni, százhúsz méterrel vagyunk a város szintje alatt, a folyó szélén. Időnként kövek potyognak le fentről, ami elég ijesztő.

Innen a városi bikaviadal arénába mentünk, ami manapság is működik (igaz elég ritkán), de ha nincs viadal akkor éppen múzeumként funkcionál, be lehet menni az arénába is. Ez is több, mint kétszáz éves építmény, az egyik legrégebbi Spanyolországban. Végül az arénához közeli Las Maravillas étteremben zártuk a napot, a spanyol konyha remekműveit kóstolgattuk. Hazafelé azért láttuk, hogy van még jó pár dolog Rondában amit megnézhetnénk, talán majd legközelebb. Holnap kicsit elhagyjuk Spanyolországot, de estére újra visszatérünk!