A Plenty-öböl legfőbb attrakciója a parttól ötven kilométerre lévő White-sziget, és az ott található tengeri vulkán. A szigetet elérni hajóval, vagy helikopterrel lehet turistaként, de nyilván kedvezőbb a hajós utak valamelyikére befizetni. Én a White Island Tour egyik hajós útját választottam, félnapos program volt.
A túra délelőtt indul, erősen időjárás függő. Előző nap este meg siman lemondhatják, ha nem kedvezőek a körülmények. Kb másfél óra oda az út, és két órát lehet a szigeten tartózkodni, szigorú szabályokat követve. A felszín folyamatosan formálódik, csak a kijelölt utat szabad követni. Védősisakot es gázmaszkot adnak, amire szükség is van, annyira erősen parolognak a földből a gázok. A sziget bizonyos pontjain olyan aktívak a kipárolgások, hogy pár percnél tovább nem lehet bírni a maszk nélkül. Régen kénbánya volt itt, de bezárták a sorozatos balesetek, és halálesetek miatt. A sziget tulajdonosa jelenleg egy magáncég. A kormány nemrég meg akarta venni, de cég érthető okokból nem akar tuladni rajta, hiszen özönlenek a turisták.
Kis patakok csörgedeznek a szigeten, tűzforró a vizük és sósak.
Viszonylag közel lehet menni a főkráterhez, ahol már elviselhetetlen a levegő. A túra közben végig az volt az érzésem mintha egy másik bolygón lennék, nagyon különleges ez a hely.
A hajók az öbölben vártak. Visszafelé lehetett csobbanni is egyet a vizben.
Hazafelé volt kis delfin show is. Az állatok csapatostúl követték a hajót, folyton kiugrándoztak a vízből. Láttam repülő halakat is, amit azelőtt soha. Elképesztő nap volt!
Végül a kikötőben kiszúrtam egy kisebb hajót, elképzelésem sincs hogy kerülhetett ide, biztosan rossz felé fordult valahol Balatonföldvár után.
Holnap indulás tovább dél felé, Rotorua irányába.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.