Elkaptam egy belváros felé tartó járatot, a sofőrnél vásároltam jegyet. A busz már robogott a város felé, mikor érzékeltem, hogy odakint majdnem harminc fok van, én pedig talpig meleg ruhában, ahogy a pesten felöltöztem három napja. A télikabátomat gyorsan begyűrtem a csomagomba.
Viszonylag gyorsan sikerült megtalálnom a szállást, ami a Queen street közelében található, az extrém meredek City Road-on. YHA nemzetközi hostel-hálózat egy kétszemélyes szobáját válaszottam, egyelőre nem tudom kivel raktak össze, de időm sem volt tűnődni rajta, mert a holmim lepakolása után nyakamba vettem a várost.
Auckland Új-Zéland és egész polinézia legnagyobb városa. A régió egyik fontos gazdasági központja (Sydney mellett), ezért rengetegen próbálnak itt szerencsét. Igazi multikulti város, rengeteg bevándorlóval. A város egyik főútja a dombról ereszkedő Queen street, ami egészen a Britomart vasútállomásig, a kikötőig tart.
Lementem a kikötő irányába, ahol hétköznap lévén elég nagy nyüzsgés volt. Sok irodaház épült a kikötő negyedbe, ebédidőben rengeteg öltönyös embert lehetett látni, fantasztikus lehet ilyen helyen dolgozni és élni. A voda székház az öbölben, a yacht kikötő mellett van. Idilli környezet.
Körbejártam a környéket, majd kora délután visszamentem a szállásra pihenni kicsit, aztán este újra a központ felé vettem az irányt. A parthoz közteli oldalon több felhőkarcoló található, egyébként a a város őrzi a gyarmati idők viktoriánus építészeti emlékeit is. Az üzleti negyed közepén található a város legmagasabb épülete, a Sky Tower, aminek tetejéről pazar kilátás nyílik Aucklandre. Az első nap gyorsan eltelt, hulla fáradtan zuhantam az ágyba. Holnap városnézés.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.